NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Veretlenek csatája!

A szombati napon két, eddig még veretlen csapat találkozójára kerül sor a Marso Nyíregyháza KK és a Soproni Sördögök között. Egy csapat tehát mindenképpen elveszíti 100%-os mérlegét.

Illendőség gyanánt természetesen a soproni csapatról ejtenénk először néhány szót, amely a nyírségiekhez hasonlóan remekül kezdték a bajnokságot. Az első fordulóban otthon verték simán a Szegedet, majd egy irgalmatlan nagy hajrában győztek Pakson, legutóbb pedig otthon verték hosszabbításban a Kecskemét gárdáját. A csapat magja a nyáron együtt maradt. Többek közt a válogatott Ruják András, Dénes Gábor, és Jermaine Thomas. A rutinos Trepák Zoltán, illetve a kintről is veszélyes Tóth Gergely. Mellettük nagy fegyvertény, hogy sikerült megtartaniuk montenegrói bedobójukat, Milos Boriszovot, aki igen ponterősen és jól játszott a legutóbbi három mérkőzésen. Mario Edwards személyében pedig sikerült egy ponterős légióst találni melléjük. Bár két forduló után Darian Townest egy külföldi csapat kivásárolta szerződéséből, pótlása a héten már megtörtént Reggie Keely személyében, ám kérdéses, mennyit fog játszani a mérkőzésen. A Sabáli-Patonay edzőpáros minden bizonnyal győzelemmel hagyná el a Bujtosi Szabadidő Csarnokot, ám ehhez a nyírségieknek is lesz egy-két szavuk.

A Marso Nyíregyháza KK csapata csakúgy, mint a Sopron, remek rajtot vett. Eddig mindhárom hazai mérkőzését győzelemmel abszolválta. Az első fordulóban nagy verést mértek a Zalaegerszegre, a második fordulóban egylabdás mérkőzésen, Nagy Krisztián emlékezetes triplájával győzték le a Körmendet, majd kedden egy izgalmas első félidő után, egy jó második félidőnek köszönhetően győzelem a pécsiek ellen is. Nem lesz könnyű dolga a nyírségieknek, ám nem is lehetetlen. Rendkívül szervezetten játszott csapatunk az elmúlt három mérkőzésen, ha támadásban nem is sikerült a legmegfelelőbb opciókat mindig megtalálni, a szilárd védekezés mindig segített a csapatnak. Na és persze ne felejtsük el a padról is maximális odaadással játszó fiatal játékosainkat, akik bármikor ponttal illetve pontokkal tudnak lendíteni a csapat szekerén. Lajsz Gergely, Kósa Tamás, vagy éppen Helmeczi András is bármikor képes olyan teljesítményt nyújtani, amely a csapatot nagyban segíti. Fiatal irányítónk, Molnár Marcell is képes új impulzusokat adni a csapatnak.

10733561_10204923862885503_1691617542_n
Jeremy Wise korábbi csapata ellen bizonyíthat! Fotó: Saliga Péter

De ha már a padról érkező játékosainkat megemlítettük, érdemes a kezdőkről is ejteni néhány szót. Nermin Hujdurovic eddig mindhárom mérkőzésen dupla-duplával segítette a csapatot, harcos, kemény játékával máris kivívta a szurkolók szeretetét, az ő pontjaira ismételten nagy szüksége lesz csapatunknak. Csapatunk hajtómotorja, Brane Szavics a legutóbbi mérkőzésen 28 ponttal és 10 gólpasszal segítette csapatát, szervezetten irányít, és sebességéből mit sem veszített az évek során. A nyírségi közönség kedvenc minden bizonnyal holnap is 110%-on fog pörögni. Rados Vukolic eddig nem a pontjai határozzák meg, ám azokat mindig a legfontosabb pillanatokban szerzi. Kiemelkedő mezőnymunkája, védekezése az eddigiekben nagyban segítette csapatunkat. Jeremy Wise eddig megbízhatóan, és hasznosan kosárlabdázott, a játék minden elemében képes extrát nyújtani, meglátjuk, szombaton korábbi csapata ellen mit fog nyújtani. Végezetül Nagy Krisztián, csapatunk saját nevelésű játékosa, és csapatkapitánya rendkívüli mód összetartja a társaságot, fontos pillanatokban talál be, űzi, hajtja csapattársait. Erre a mentalitásra nem csak a Sopron elleni mérkőzésen, de a szezon hátralévő részében szükség lesz. Abban biztosak lehetünk, hogy kemény összecsapást fog hozni a szombati derbi, amelyen nagy szükség lesz az eddig is rendkívül lelkesen támogató szurkolóink segítségére. Szurkoljuk bele a csapatot egy újabb győzelembe, legyen meg a negyedik.

A mérkőzésre tehát szombaton, 16.30 perckor kerül majd sor a Bujtosi Szabadidő Csarnokban!

Szurkoljuk ki együtt a győzelmet!

HAJRÁ NYKK!!!!


Lengyel Bence
nykk.hu

TOVÁBBI CIKKEK

U12, Alsóház, 2. forduló

Nyíkse Tűzokádók – NYKK Eötvös 67 -38 (16-6,25-14,8-16,18-2).NYKK: Molnár Ábel 14, Gyurcsán Levente 9, Budai-Nagy Hunor 7, Makai Milán 4, Német Vince 1, Kazup Benett

Egy győzelem, egy vereség

Szombaton Budapesten egy győzelem és egy vereség volt a mérleg a Nyíregyházi Kosárlabda Klub csapatának az MSOSZ-MKOSZ által kiírt kosárlabda bajnokság II. divíziójában. Az NYKK