NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Nermin Hujdurovic negyedjére a forduló válogatottjában!

A Marso Nyíregyházi KK csapatának bosnyák magasembere, Nermin Hujdurovic ismét csak bekerült a forduló ötösébe, a Kaposvár elleni idegenbeli meccsen is kiemelkedően teljesített.

Nermin Hujdurovic fordulóról fordulóra szenzációs teljesítménnyel rukkol elő a bajnokságban. Rendkívül jó százalékkal értékesített kettesek, kiváló büntetőzés. Eddig ez jellemzi a játékát, no és persze ne felejtsük el a lepattanókat is, amelyek begyűjtésében is jeleskedik. Bár az utóbbi két mérkőzésen elmaradt a már védjegyének számító dupla-duplától, de az előtte levő három hazai mérkőzésen egyaránt sikerült neki.

10723655_10204923862845502_498120304_n
Nermin Hujdurovic ezúttal is kiemelkedően játszott! Fotó: Saliga Péter

A Kaposvár elleni mérkőzésen 15 rádobása volt, amelyből 9 a gyűrűben landolt. Összesen 10-szer próbálkozhatott a büntetővonalról, amelyből 9 dobást a helyére is küldött. Emellett volt még 6 lepattanója, 2 szerzett labdája, 7 kiharcolt faultja, és 2 blokkja. A negatív oldalon 2 eladott labdája róható fel csak. Csapatunk centere tehát 29 pontig jutott, ehhez összesen 34 percnyi játékidőre volt szüksége. Ez 35-ös VAL-t (teljesítményindexet)!

Bravó Nerko!

HAJRÁ NYKK!!!!!

Forrás: bb1.hu

TOVÁBBI CIKKEK

Zárásként első hely

Az MSOSZ-MKOSZ kosárlabda bajnokság utolsó fordulójában mindkét meccsét megnyerte a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, amely aranyéremmel búcsúzott az idei bajnoki évadtól. A II. divízióban szereplő NYKK

Kenguru Kupa 7. forduló

2025. ÁPRILIS 13. VASÁRNAP NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM U11/B – NYKK U11/B 48 – 105 (16-20, 15-35, 12-25,5-25) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Sallai István József, Koncz János

Kenguru Kupa – 2024/2025. 7. forduló

2025. ÁPRILIS 12. SZOMBAT NYKK Eötvös U11/A – NYÍKSE TŰZOKÁDÓK 62 – 66 (12-14,23-22,11-18,16-12) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Cservenyák-Páll Vivien Zsanett, Jánkfalvi Máté Péter (Zalai