NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Lekli József újra a Nyíregyházánál!

Régi-új játékosával készülhet a 2015/2016-os szezonra a Nyíregyházi csapat, hiszen az NYKK ajánlatára mondott igent Lekli József, a nyolcszoros felnőtt válogatott, nyíregyházi nevelésű center. Emellett még két játékos érkezett a nyírségiekhez.

Az NYKK munkáját a Szerencsejáték Zrt támogatta

A nyíregyházi kosárcsapat megállapodott három saját nevelésű játékosával, eszerint a 2015/16-os szezont a piros-kékeknél kezdi meg a 27 éves, 206 centi magas center, Lekli József, a 22 éves, 191 centis irányító, Bus Iván, valamint a 15 éves, 193 centis hátvéd, Fazekas Csaba.

42837_zalakeramia_zte_kk_naturtex_szte_szedeak
Lekli József visszatért nevelő egyesületébe! – Fotó: bb1.hu

A nyolcszoros felnőtt válogatott Lekli négy éve Kaposvárra szerződött, majd 2013-ban bajnok és kupagyőztes lett az Albával, az előző két szezont pedig Zalaegerszegen töltötte. Bus öt éve hagyta el nevelőegyesületét, azóta megfordult Pakson, Sopronban, legutóbb pedig Szombathelyen. Fazekas három éve folyamatosan tagja a korosztályos magyar válogatottaknak, idén beválasztották az országos kadett döntő All-Star csapatába, az új szerkezetű nyíregyházi utánpótlás első felnőtt játékosa, nemzetközi szintű korosztályos játékos és a B-divíziós Eb-n szereplő U16-os válogatott egyik alapembere.

A három fős, nyíregyházi edzői stáb által irányított csapat rövid távú célja a play-off szereplés kiharcolása, melynek kiemelten fontos eleme a három fenti játékos csatlakozása a kerethez.

Az már korábban biztossá vállt, hogy a 2015/2016-os gárdának a csapatkapitány Nagy Krisztián, Szavics Brane, és a két tehetséges hazai nevelésű, s az elmúlt szezonban már értékes játékperceket kapó Molnár Marcell és Kósa Tamás is tagja lesz.

HAJRÁ NYKK!!!!


Lengyel Bence
nykk.hu

Forrás: bb1.hu

A Nyíregyházi Kosárlabda Klubbot a Szerencsejáték Zrt támogatta

 

 

TOVÁBBI CIKKEK

Zárásként első hely

Az MSOSZ-MKOSZ kosárlabda bajnokság utolsó fordulójában mindkét meccsét megnyerte a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, amely aranyéremmel búcsúzott az idei bajnoki évadtól. A II. divízióban szereplő NYKK

Kenguru Kupa 7. forduló

2025. ÁPRILIS 13. VASÁRNAP NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM U11/B – NYKK U11/B 48 – 105 (16-20, 15-35, 12-25,5-25) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Sallai István József, Koncz János

Kenguru Kupa – 2024/2025. 7. forduló

2025. ÁPRILIS 12. SZOMBAT NYKK Eötvös U11/A – NYÍKSE TŰZOKÁDÓK 62 – 66 (12-14,23-22,11-18,16-12) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Cservenyák-Páll Vivien Zsanett, Jánkfalvi Máté Péter (Zalai