NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Kolarics: minden nyomás ránk nehezedett!

A Marso Nyíregyházi KK csapata rendkívül fontos mérkőzést nyert meg, ezzel revansot véve a MAFC ellen, és elszakadva a közvetlen riválisoktól. Csapatunk egyik kulcsembere, Marko Kolarics volt.

A győzelem fontos faktora volt Marko Kolarics játéka. Csapatunk magasembere remek játékkal vétette észre magát. 13 pont, 4 lepattanó, 3 kiharcolt fault, és 5(!) blokk került a neve mellé. Az ő középtávoli dobása is kellett ahhoz, hogy újra lélektani előnybe kerüljön a nyírségi csapat a végjátékban, és behúzza hatodik győzelmét is a bajnokságban.

marko
Marko Kolarics remekül játszott! Fotó: szon.hu

„Nehéz mérkőzés volt, minden nyomás ránk nehezedett. – kezdte az értékelés Marko Kolarics. – Meg kellett nyernünk a meccset, hogy közelebb kerüljünk a rájátszásért vívott csatározáshoz. Az ellenfél öt alacsonyabb játékossal játszott, szóval változtatásokat kellett végrehajtanunk, és a végén így nyertünk, ez az ami a legfontosabb. Végezhettünk volna jobb munkát védekezésben. A héten keményen fogunk dolgozni, hogy készen álljunk a következő meccsre, és megpróbálunk majd jobb védőmunkát felmutatni.”

Csapatunk legközelebb február 4.-én, szerdán lép pályára. Akkor a Szeged csapatának vendégeként szerepel Sitku Ernő csapata 18.00-tól. Amelyet február 8.-án, vasárnap egy hazai mérkőzés követ 16.30-as kezdettel, amikor is a Paks csapata látogat a nyírségiekhez.

HAJRÁ NYKK!


Lengyel Bence
nykk.hu

TOVÁBBI CIKKEK

MKOSZ Magyar Kerekesszékes Kosárlabda Bajnokság

2024-2025 5. (utolsó ) forduló, Székesfehérvár MKOSZ Edzésközpont 2025. április 13. A Soproni Tigrisek győzelmével zárult a kerekesszékes kosárlabda bajnokság 2024-2025. évi szezonja, az ezüstérmes

Regionális Kadett Bajnokság

MEAFC U16/B – NYKK Eötvös U16 88 – 59 (25-8; 21-18; 25-12; 17-21) Nykk: Homonyik 14/6; Tara 10/3; Vascsák 10; Molnár 3; Gincsai 3; Csere:

Sulikézi Fesztivál

2025. április 13. vasárnap A Sóstóhegyi Szabó Lőrinc Tagintézmény első és második osztályos tanulói ismét Sulikézi Fesztiválon jártak a Bem József Általános Iskola tornacsarnokában. A