NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Kelet-Magyarországról csupán három együttes került a kiemeltek közé

Főtáblás az NYKK kadettcsapata

Az NYKK életében sporttörténeti sikert él a 16 éves fiúk kadettcsapata. A közelmúltban Pécs adott otthont a bajnoki selejtezősorozat 2. fordulójának, amelyen az NYKK Eötvös három mérkőzésből kettőt nyert meg, és az országos főtáblára jutott. A nyíregyházi gárda először a Szombathelyi SI „B” csapatát verte magabiztosan, majd a Veszprémmel vívott az utolsó másodpercekig kiélezett csatát sikeresen.

Erős mezőnybe kerültek

Másnap a hazai csapat igazolta az előzetes bajnoki cím esélyét a korosztályban, és minden nehézség nélkül nyert. A huszonnégy óra alatt lejátszott három mérkőzés extra terhelés volt a srácok számára, ezért is alakulhatott ki nagy különbség az utolsó mérkőzésen. Ennek a kis „iskolai csapatnak” a tette azért is nagy jelentőségű, mert Kelet-Magyarországról csupán három csapat jutott a kiemelt 16 gárda közé, az NYKK Eötvösön kívül két akadémiai csapat.


Nem várnak könnyű mérkőzések a fiúkra, hiszen csak NB I.-es klub közvetlen utánpótláscsapata és kosárlabda akadémiai együttes szerepel az ellenfelek között. A nyíregyháziak célja a tisztes helytállás és a tapasztalatgyűjtés.

KM

forrás:
https://szon.hu/sport/helyi-sport/fotablas-az-nykk-kadettcsapata-3459543/

TOVÁBBI CIKKEK

A negyedik helyen az NYKK

A Soproni Tigrisek megtartották veretlenségüket a magyar kerekesszékes kosárlabda bajnokság IV. fordulójában, amelyet április 14-én, vasárnap Székesfehérvárott az MKOSZ edzőközpontjában rendeztek.  A Nyíregyházi Kosárlabda Klub

Egy győzelem, egy vereség

Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a 2023/2024-es kiemelt MSOSZ-MKOSZ kosárlabda bajnokságot a Nyíregyházi Kosárlabda Klub gárdája, amely így a II. divízióban az ezüstérmet szerezte

Regionális kadett bajnokság, U16

DSI “A” Debrecen – NYKK EÖTVÖS: 50-73 (15-13; 7-21; 19-26; 9–13) Nykk: Szurovcsák 14; Homonyik 0; Kéninger 3/3; Hibján 25/3; Orosi 26; Csere: Kovács 5/3;