NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Helmeczi: Mindent meg fogunk tenni a Sopron ellen is!

Kedden a pécsiek ellen aratott győzelemből sokat vállaló, a mérkőzésen összesen 11 pontig jutó, és padról beszálló Helmeczi András értékel, majd kitér a szombati, Sopron elleni bajnoki mérkőzésre is.

„Az első két hazai győzelem után természetesen teli voltunk önbizalommal – kezdte Helmeczi. De talán a Pécs elleni mérkőzés előtt lehetett a legnagyobb feszültséget érezni, hiszen tudtuk, hogy mindent meg fognak tenni a pécsiek az első győzelmük megszerzése érdekében. Én ennek tulajdonítanám első félidei görcsösségünket. Elég álmosan, és fásultan kezdtünk. Leginkább védekezésben voltak problémáink, és támadásban sem tudtuk áttörni a Pécs behúzódó védekezését. Nem is sikerült előnyt kidolgozni, és úgy gondolom, reális volt a félidei döntetlen. Szerencsére a harmadik negyedben volt egy jó periódusunk, és az a lendület kitartott egészen a mérkőzés végéig.”

helmeczi
Helmeczi jól szállt be a Pécs ellen! Fotó: Saliga Péter

A hétvégén a szintén eddig még veretlen Sopron érkezik Nyíregyházára, amelynek idén sem gyenge a kerete, mit vársz ettől a mérkőzéstől?

„Nem véletlenül veretlenek, hiszen nagyon jó keretük van, akiknek többsége évek óta együtt játszik, ráadásul két remek edző készíti fel őket. Papíron mindenképpen jobbak, de mindent meg fogunk tenni a pályán, hogy megnehezítsük a dolgukat. Ahhoz, hogy nyerni tudjunk, mindkét félidőben aktívnak kell lennünk. Nem szabad mindig csak a második félidőre felébrednünk, mert azt egy Sopron szintű csapat megbünteti. Természetesen hazai pályán, szurkolóink előtt, mindent meg fogunk tenni a győzelemért!”

Csapatunk tehát szombaton, 16.30 perckor fogadja a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a Soproni Sördögök gárdáját, mindenkit várunk szeretettel!

HAJRÁ NYKK!!!!


Lengyel Bence
nykk.hu

TOVÁBBI CIKKEK

Kosárpalánta bajnokság, 1. forduló, Nyíregyháza

November 25-én, szombaton a nyíregyházi BEM Iskola tornacsarnokában rendezték a Kosárpalánta bajnokság 1. fordulóját, ahol a fiatal kosarasok ügyességből, gyorsaságból, küzdőképességből vizsgáztak. Fantasztikus volt a

Edzőmérkőzések

NYKK EÖTVÖS – Ungvár: 62-109 (10-17; 17-28; 24-25; 11-39) Nykk: Gyurcsán 7; Kozma 0; Szrogh 2; Miskolci 0; Szarka 16; Csere: Vascsák 4; Lekka 2;