NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Harmadik helyen az NYKK

December 2-án Tatabányán rendezte a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség a kézilabda bajnokság III. divíziójának következő fordulóját, ahol a Nyíregyházi KK gárdája egy győzelmet, egy döntetlent aratott, majd egy vereséget szenvedett el. Az NYKK az első mérkőzésen a Marso TCE Nyírbátor gárdája ellen nyert 7-3 arányban, majd a Kézenfogva Alapítvány Kömlőd csapatával 4-4-es döntetlent játszott. A mérkőzésen 3 piros lap is született, két alkalommal a Kömlőd kapusait állították ki, mert az NYKK kapura törő játékosát a hatos vonalon kívül szabálytalanul állították meg. Az NYKK is kapott egy piros lapot, mert a megítélt hetesnél a labda fejen találta a csere kapust. A mérkőzés eredménye az utolsó másodpercben alakult ki, amikor az NYKK-nak sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést. Az utolsó találkozón a Balla DSE II Pála gárdájától 5-2-re veszített az NYKK, így végül ebben a fordulóban pontazonossággal a második helyezettel, de rosszabb gólkülönbséggel a harmadik helyet szerezte meg. Az NYKK csapata: Szalóki Bence, Varga Benjámin, Böszörményi Tamás, Szabó Dániel, Kaptur Kristóf, Jablonszki Rudolf és Máthé Csaba edző.

TOVÁBBI CIKKEK

MKOSZ Magyar Kerekesszékes Kosárlabda Bajnokság

2024-2025 5. (utolsó ) forduló, Székesfehérvár MKOSZ Edzésközpont 2025. április 13. A Soproni Tigrisek győzelmével zárult a kerekesszékes kosárlabda bajnokság 2024-2025. évi szezonja, az ezüstérmes

Regionális Kadett Bajnokság

MEAFC U16/B – NYKK Eötvös U16 88 – 59 (25-8; 21-18; 25-12; 17-21) Nykk: Homonyik 14/6; Tara 10/3; Vascsák 10; Molnár 3; Gincsai 3; Csere:

Sulikézi Fesztivál

2025. április 13. vasárnap A Sóstóhegyi Szabó Lőrinc Tagintézmény első és második osztályos tanulói ismét Sulikézi Fesztiválon jártak a Bem József Általános Iskola tornacsarnokában. A