NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Gyermek Kupa 8. forduló 04.15.

Szombaton a Gyermekbajnokság utolsó fordulóját játszotta az U12-es csapat. Ismét voltak hiányzóink, három kezdő játékosunk hiányzott. Ennek ellenére az első mérkőzésen a negyedik negyedet mindössze két pontos hátrányból kezdtük. Sajnos a görcsös akarás sok kihagyott ziccert és eladott labdát eredményezett. Az ellenfél kihasználta a kapott lehetőségeket és 12-2-re megnyerte a negyedet és ezzel a mérkőzést.

NYKK Eötvös U12 – HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI KE

44 – 56 (15-15; 15-19; 12-10; 2-12)

Pontszerzők: Kerekes 11, Szrogh 11, Papp 7, Molnár 5, Valóczki 5, Sipos 3, Dobrosi 1, István 1. Edző: Szulics Zsolt.

A második mérkőzésen is jól helytállt a csapat. Az első két negyed kiegyenlített játéka után a harmadik negyedet négy pontos hátrányból kezdtük. Hat percig maradt ez a különbség. Fizikailag és fejben is elfáradtunk és a negyed utolsó két perce alatt kaptunk három könnyű kosarat. A negyedik negyedben Valóczki Szabi erőnlétének és gyorsaságának köszönhetően kevésen múlott, hogy a javunkra forduljon az eredmény, de sajnos nem marad elgendő idő – így négy pontos vereséggel zártunk.

Cívis KK U12/B – NYKK Eötvös U12

50 – 46 (14-12; 15-13; 10-4; 11-17)

Pontszerzők: Valóczki 17, Molnár 8, István 7, Szrogh 5, Papp 5, Kerekes 4, Farkas 1, Dobrosi 1. Edző: Szulics Zsolt.

A két vereség ellenére dicséret illeti a gyerekeket. Sok jó megoldást alkalmaztak támadásban. A védekezés és az erőnlét kritikus pontok. Rendszeres és fegyelmezett edzésmunkával lehet előbbre lépni. A heti három illetve négyet együtt edző csapatok előrébb tartanak.

Heti program:

Kedd 15-16 Westsik

Szerda 16-17.30 Eötvös

Péntek 16-17.30 Eötvös

Hajrá NyKK!

TOVÁBBI CIKKEK

Zárásként első hely

Az MSOSZ-MKOSZ kosárlabda bajnokság utolsó fordulójában mindkét meccsét megnyerte a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, amely aranyéremmel búcsúzott az idei bajnoki évadtól. A II. divízióban szereplő NYKK

Kenguru Kupa 7. forduló

2025. ÁPRILIS 13. VASÁRNAP NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM U11/B – NYKK U11/B 48 – 105 (16-20, 15-35, 12-25,5-25) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Sallai István József, Koncz János

Kenguru Kupa – 2024/2025. 7. forduló

2025. ÁPRILIS 12. SZOMBAT NYKK Eötvös U11/A – NYÍKSE TŰZOKÁDÓK 62 – 66 (12-14,23-22,11-18,16-12) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Cservenyák-Páll Vivien Zsanett, Jánkfalvi Máté Péter (Zalai