NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Gyermek bajnokság 1. forduló (U12)

Zsákoló Zsiráfok – NYKK Eötvös 45-58 (13-11, 13 (3) – 13 (3), 10-20, 6-11)
Bakó Flórián 15, Pazonyi Balázs 12, Gyúró Levente 2, Karakó Bence 3, Varga Soma, Kárpáthy Attila, Oláh Sebestyén 3, Tóth Kristóf 1, Pristyák Péter 2, Nagy Bence 12, Hetényi Domonkos 2, Juhász Bence 6

Mindkét csapat nagyon jól játszott az első félidőben a Zsiráfok magas játékosai szinte tarthatatlanok voltak, a kezdeti megilletődöttség után felvettük a kesztyűt, és szinte mindenki jó teljesítményt nyújtott. A szoros mérkőzés második felében kipontozódás után már-már elúszni látszott a hajó, de ekkor az egymás után 5 szerzett labdánkból csináltunk egy 15-0-át, ekkor Bakó Flórián nagyon jól és ponterősen játszott. A megszerzett előnyt pedig a másik ötös meg tudta tartani. Úgy gondolom mindkét csapat sokat fejlődött ezen az összecsapáson.

ACS Bashet Star Oradea – NYKK Eötvös 98-27 (22-8, 31 (4)-4 (4), 17-9, 24-2)
Bakó Flórián 12, Gyúró Levente, Pristyák Péter 1, Oláh Sebestyén 2, Juhász Bence 3, Pazonyi Balázs 5, Nagy Bence 3, Karakó Bence, Varga Soma, Kárpáthy Attila, Tóth Kristóf, Hetényi Domonkos
A hihetetlen tudású román csapat ellen akik nagyon agresszívan játszottak, még a faultok határát is kitolták. Mi tisztességesen helyt álltunk amit egy ilyen csapat ellen tehetünk megtettük. A játék minden periódusában és a félidei büntetőkben is betaláltunk.

TOVÁBBI CIKKEK

Zárásként első hely

Az MSOSZ-MKOSZ kosárlabda bajnokság utolsó fordulójában mindkét meccsét megnyerte a Nyíregyházi Kosárlabda Klub, amely aranyéremmel búcsúzott az idei bajnoki évadtól. A II. divízióban szereplő NYKK

Kenguru Kupa 7. forduló

2025. ÁPRILIS 13. VASÁRNAP NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM U11/B – NYKK U11/B 48 – 105 (16-20, 15-35, 12-25,5-25) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Sallai István József, Koncz János

Kenguru Kupa – 2024/2025. 7. forduló

2025. ÁPRILIS 12. SZOMBAT NYKK Eötvös U11/A – NYÍKSE TŰZOKÁDÓK 62 – 66 (12-14,23-22,11-18,16-12) Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR: Cservenyák-Páll Vivien Zsanett, Jánkfalvi Máté Péter (Zalai