NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

A hűség városában a Marso NYKK!

Idegenbeli túrájának zárásaként a Marso Nyíregyháza Kosárlabda Klub Sopronban lép pályára a soron következő bajnoki fordulóban.


A Marso Nyíregyháza KK idegenbeli túrájának utolsó mérkőzéséhez érkezett, a bajnoki tabella második helyezettjéhez, a Soproni Sördögök csapatának vendégeként lépnek pályára Szavicsék. Az idei soproni csapat kimondhatjuk, hogy akár egy bajnoki döntőre is odaérhetnek. A Sabáli-Patonay páros rendkívül erős kerettel dolgozhatnak az évben. A Paks csapatával egyetemben tizenhárom győzelemmel, és két vereséggel állnak a tabella élén. Jó magyar, és külföldi játékosokból áll a keret. Minden poszton tudnak kiemelkedőt nyújtani, gondolván itt kiemelten Milos Boriszovra, aki fordulóról-fordulóra extra produktumot nyújt, a tavaly még a nyírségieket erősítő, idén pedig a soproni csapatban brillírozó Matija Poscicra, a Jermaine Thomas-Ruják András féle irányító tengelyre, egy szó, mint száz, nehéz őket idén megállítani. Ám a labda gömbölyű, és a soproni csapatot is emberek alkotják, szóval nem feltartott kézzel kell érkezni Sitku Ernő csapatának.

NYKK - JKSE
Marko Kolarics jó játékára nagy szükség lesz a hűség városában is! Fotó: Saliga Péter

A nyírségiek legutóbb Pécsen vendégszerepeltek, s szenvedtek tizennégy pontos vereséget. Jól kezdte a meccset a Hujdurovic vezette nyíregyházi csapat, sokáig egál volt, sokszor vezettek, ám a pécsiek, főként Halász Ákos extrájának is köszönhetően végül jobbnak bizonyult. Voltak jó periódusai a mérkőzésnek, amelyek átültethetők a továbbiakban is. Nem lesz egyszerű Sopronban, ám mindent meg kell tenni, és hinni kell abban, hogy idegenben le lehet győzni egy erősebbnek vélt ellenfelet. Pláne ha azt vesszük alapul, hogy a tegnapi nap a Pécs győzni tudott Fehérváron. Meg kell hát mutatni, hogy van tartása a csapatnak.!

A mérkőzésre szombaton, 18.00-kor kerül sor tehát Sopronban!

HAJRÁ NYKK!


Lengyel Bence
nykk.hu

TOVÁBBI CIKKEK

U16 Edzőmérkőzés:

NYKK EÖTVÖS – Nyíregyházi Sportcentrum: 57-60 (20-6; 21–19; 10-13; 6-13) Nykk: Szurovcsák 2; Kéninger 4; Kovács 3/3; Hibján 22/3; Orosi 20; Csere: Tara 6/3; Gincsai

U14 edzőmérkőzés:

NYKK EÖTVÖS – Nyíregyházi Sportcentrum: 73-54 (16-13; 12-11; 21-27; 24-13) Nykk: Gyurcsán 12; Kozma 17; Molnár Á 2; Reszler 0; Szarka 2; Csere; Vascsák 10;