NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Sitku: tudatosan kell használni az előnyeinket a pályán!

A Marso Nyíregyháza KK csapata szerda este, magabiztos győzelmet aratott a tabellán jóval előkelőbb helyen lévő Kaposvári KK ellen.

Mint ismert, csapatunk 16 ponttal, 84-68 arányban győzte le a Kaposvári KK csapatát, amely igen jó helyen áll a tabellán, ám minden bizonnyal lelkileg nem tett jót nekik a sima, hazai Kecskemét elleni vereség. Ám annál jobban esett lelkileg a nyírségi csapatnak ez a hazai győzelem, amely sikerrel megszerezte ötödik győzelmét a bajnokságban Sitku Ernő csapata, aki szerint tudni kell tudatosan kihasználni előnyeit a csapatnak a pályán.

kriszo meccsdonto triplaja
Nagy Krisztián triplával indult mindkét félidő! Fotó: Szabolcs Online

„Azt kellene elérnünk, hogy tudjuk megfelelőképp, tudatosan használni az előnyeinket a pályán, és türelmesen megjátszani, és kialakítani azokat a helyzeteket, amelyekből sokkal előnyösebb szituációkban tudunk kosárra törni. Úgy gondolom, hogy jobban akarta a győzelmet a Nyíregyháza, mint ahogy azt az eddigi mérkőzéseken tette. Az első pillanattól kezdve úgy jöttünk ki, ahogyan kell. A védekezésünk, ha nem is hibátlan, de kemény volt az első pillanattól kezdve, és remélem, hogy tanultak ebből a srácok, és látják, hogy ez vezet csak eredményhez. Azt nagyon sajnálom, hogy a harmadik negyed végén, negyedik negyed elején picit beleültünk a mérkőzésbe, és úgy gondoltuk talán, hogy már megnyertük a találkozót. Soha nem lehet! Ebből is kell tanulnunk, nem szabad megengednünk magunknak, hogy a biztos vezetés tudatában bizonyos védekezéseket, és támadásokat könnyelműen oldunk meg. Összességében azonban nagyon örülök a győzelemnek, és remélem, hogy egy picit stabilabban, szervezettebben tudunk ezentúl játszani a mérkőzéseken.”

És ha a számokat nézzük, 33-28-ra nyerte csapatunk a lepattanócsatát, amelyből Nermin Hujdurovic egymaga tízet vállalt (nem mellesleg tripla duplát ért el, 30pont-10lepattanó-10kiharcolt fault), illetve Marko Kolarics 11-et, aki rendkívül hasznosan kosárlabdázott, fontos triplák, és 8! támadólepattanó került a neve mellé. Az egész mérkőzést tekintve 17 gólpasszt osztottak szét a srácok egymás közt, ami a csapatmunkát dicséri. Összességében teljesen megérdemelt győzelmet aratott a csapat!

Kedves szurkolóink, mint az a mérkőzés után is elhangzott, csapatunk új időpontban, csütörtökön (Január 29.-e) fogadja majd a MAFC gárdáját, este 18.00-tól, amelyre sok szeretettel várunk minden szurkolót, sportbarátot, ünnepeljünk újra együtt sikert a csapattal!

HAJRÁ NYKK!


 

Lengyel Bence
nykk.hu

TOVÁBBI CIKKEK

Április legjobbjai

Az U11-es csapatunknál McDonalds-os utalvánnyal jutalmaztuk azokat a játékosokat, akik áprilisban a legjobb teljesítményt nyújtották: Takács Armand, Gincsai Miklós Gyurcsán Levente. Gratulálunk nekik!

Regionális Serdülő Bajnokság

Miskolc, 2023. május 10. MEAFC U14/B – NYKK Eötvös U14/B 99-32 (23-9, 22-9, 26-9, 28-5) NYKK: Tara 15/3, Molnár 8, Oláh 4, Nagy 2, Szarka,