NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Évzáró a kerekesszékes kosarasoknál

Május 31-én a nyíregyházi Esély Centrumban tartotta bajnoki évzáróját a Nyíregyházi Kosárlabda Klub kerekesszékes kosárlabda szakosztálya. A kerekesszékes kosárlabda csapat a 2022/23-as bajnoki évben a magyar bajnokságban az 5. helyen végzett. Máthé Csaba edző kiemelte, hogy ez volt a második szezonja a csapatnak a bajnokságban, s jelentős előre lépésként könyvelték el, hogy csökkent a különbség az előttük végzett csapatokkal szemben. Javult a védekezés, a támadó játék, taktikailag sokkal érettebb lett a gárda. Makrai László klubelnök gratulált a csapatnak az idei teljesítményhez, a következő szezonnal kapcsolatban elmondta, 5 új kerekesszéket vásárol a klub, így a játékosok jelentős része le tudja cserélni a 10-15 éves sportszékeit. A csapattól a következő szezonban az az elvárás, hogy újabb mozgássérült játékosokat tudjon bevonni, illetve a különbség még jobban csökkenjen az első négy csapathoz képest, sőt olyannyira, hogy akár valamelyikükkel szemben győzelmi esélye legyen a gárdának. Kovács Károly, a Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár Megyei Egyesülete nevében arra bíztatta a játékosokat, hogy használják ki a klub által biztosított lehetőségeket, s hozzátette, az egyesület továbbra is támogatja a szakosztályt.

Az évad zárásaként az MKOSZ kerekesszékes szakága június 3-án, szombaton Budapesten úgynevezett jamboree-t tartott, amelynek keretében a különböző klubokból érkező játékosokat 2 csapatba sorolták, s ők három meccset játszottak egymás ellen. Az NYKK részéről Boda Ferenc, Göttlinger Dániel és Máthé Csaba edző vett részt a jamboree-n. Mindkét nyíregyházi játékos jól szerepelt, Boda Ferenc a mezőnyben egyedüliként két triplát is dobott, az újonc Göttlinger Dániel pedig megtapasztalhatta, hogy milyen a legjobbak között szerepelni.

TOVÁBBI CIKKEK

124 pontos hétvége

Az NYKK Eötvös serdülő csapata Pécsen szerepelt az elmúlt hétvégén. A nyíregyháziak játékosa, Kovács Máté a három mérkőzésen sorrendben 50, 50, valamint 24 pontot szerzett!

Januári díjazottjaink

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub januárban is jutalmazta a hónap legszorgalmasabb játékosait. Az U12-es csapatnál Palencsár Ákos, az U11-nél Kerepesi Döme, Tarjányi István és Vidoven Tamás