NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Sallai József Kosárlabda liget átadás

Kosárligettel is őrzik Sallai tanár úr emlékét

A nyíregyházi kosárlabda- és sportbarátokat 2020 áprilisában megrázta Sallai József elvesztése. A legendás kosárlabdaedző és testnevelőtanár 16 első osztályú kosárlabdázót nevelt Nyíregyházának és a magyar kosárlabdának, 8 utánpótlás-válogatott játékost adott a sportágnak, közkedvelt személye volt városunk sportéletének.

Szombat délelőtt a Jósavárosban átadták azt a kosárlabdaligetet, ami a tanár úr emlékét őrzi.

– Tavaly októberben hasonló sportpályát adtunk át dr. Kovács Ferenccel a Westsik középiskolában, akkor eldöntöttük, hogy a Nyíregyházi Kosárlabda Klub és Nyíregyháza Megyei Jogú Város közösen, közterületen is felépít egy ilyen, korszerű technológiával készített, gumiborítású pályát. Azt is elhatároztuk, hogy a pályával szeretnénk emléket állítani Sallai Józsefnek. Az elhatározást tettek is követték – mondta Makrai László, a Nyíregyházi Kosárlabda Klub elnöke.

Az elmúlt években 26 kondiparkot, 14 ovifocipályát, 6 futókört és 11 szabadtéri kosárlabdapályát adtak át a városban, a kosárpályákból négyet az NYKK építtetett.

– Ez nem csak egy szabadtéri sportlehetőségeket bővítő kosárpálya, a jelentőségét aláhúzza az, hogy Sallai tanár úrnak is emléket állít – fogalmazott dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. – Köszönöm a Sallai család tagjainak, hogy hozzájárultak a pálya névadásához. Van már egy Sitku Ernőről elnevezett kosárliget, immáron két kosárlabda-legenda emlékét őrizzük ilyen módon.

– Aki felismeri, hogy a sportban milyen értékek vannak, sikeresebb is lesz – mondta dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Nyíregyháza országgyűlési képviselője. – Polgármester úr is tudja ezt nagyon jól, éppen ezért minden támogatást megad ahhoz, hogy területünk legyen, hogy a fiatalok fejlődhessenek és lehetőséget teremtsünk az egyesületeknek.

A pálya három utolsó puzzle darabját, dr. Szabó Tünde, dr. Kovács Ferenc és Sallai József fia, István tették le, majd a Sportcentrum és az NYKK U12-es csapatainak barátságos mérkőzésével a gyerekek felavatták a kosárlabdaligetet.

Forrás:
https://www.szon.hu/helyi-sport/2022/03/kosarligettel-is-orzik-sallai-tanar-ur-emleket

 

TOVÁBBI CIKKEK

Szabolcs-Szatmár-Bereg U12 – 2023/2024

NYKK Eötvös U12-Nyíregyházi Sportcentrum U12/A 20-70 (6-15, 10-29, 2-23, 2-3). NYKK Eötvös U12: Takács Armand Roland 6, Kozma Nándor 6, Budai-Nagy Hunor 4, Gyurcsán Levente

Szabolcs-Szatmár-Bereg U10 – 2023/2024

NYÍKSE Tűzimádók-NYKK Eötvös U10 108-10 (23-2, 32-2, 17-6, 36-0). NYKK Eötvös U10: Mátyás Sándor 6, Makai Magyar Áron 2, Kovács Mátyás 1, Hitter Richárd 1, Komonyi

Remek hír vasárnap estére!

Hibján Máté a mai nap debütált az NB 1 A csoportjában! A DEAC – BP. Honvéd mérkőzésen kapott lehetőséget Andjelko Mandic vezetőedzőtől! Gratulálunk Máté! Büszkék