NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Ferenczi Tamás az U16-osok szövetségi edzője!

Ferenczi Tamást, a Nyíregyházi Kosárlabda Klub edzőjét nevezték ki az U16-os korosztályos fiú válogatott szövetségi edzőjének. Óriási elismerés mind Tamásnak, mind az NYKK-nak!

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) szakmai vezetése döntött arról, hogy kik irányítják ősztől szövetségi edzőként a különböző utánpótlás-válogatottakat. A hat nemzeti csapatból (három fiú és három leány) négynél nem történt változás, az eddigi trénert bízták meg a folytatással.

„Ami a leány szakágat illeti, az U18-as és az U16-os válogatottnál nem történt változás – kezdte Mészáros Zalán, a hazai sportági szövetség (MKOSZ) szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke az Utánpótlássportnak. – A vezetőedzőket megerősítettük pozíciójukban, vagyis az U18-asokat Laczka Miklós, az U16-osokat Czirják Szilvia irányítja továbbra is, hosszabb távon bizalmat szavazunk nekik. Az U20-as csapat élére Magyar Gergelyt, a DVTK Akadémia szakmai igazgatóját neveztük ki szövetségi edzőként.

A múlt nyáron Tursics Krisztián vezetésével az U20-as válogatottunk sajnálatos módon kiesett az A-divízió mezőnyéből az Eb-n, amit alapvetően mindannyian nagy kudarcként éltük meg, és ezután úgy éreztük, hogy sportszakmai szempontból edzőváltásra lesz szükség ennél a korosztálynál.

Mint mondtam, alapvetően hosszú távon szeretnénk gondolkodni a válogatott edzők terén. Az U18-asok hatodikok, az U16-osok nyolcadikok lettek a nyári Európa-bajnokságon; az elért eredmények miatt nem lehet szégyenkezni valónk, de nem vagyunk maximálisan elégedettek, különösen az U18-asok szereplése kapcsán maradt bennünk hiányérzet, mivel végül egy hellyel lecsúsztak a vb-kvalifikációt érő első öt helyről. Az U16-os válogatott – a korosztály legjobbját, Josepovits Kingát nélkülözve is – elérte azt a célt, amit előzetesen kitűztünk, vagyis a top nyolcban végzett, de talán ennél is fontosabb, hogy le lettek fektetve náluk azok a szakmai, pedagógiai és etikai követelmények, melyekre a további utánpótlás-válogatott korosztályoknál építhetünk.”

Mészáros Zalán elmondta, a fiúválogatottak esetében szintén az állandósság mellett tették le a voksukat. (Az U20-asok hatodik, az U18-asok és az U16-osok egyaránt kilencedik helyen végeztek az adott korosztály nyári B-divíziós Eb-jén.)

„Az U20-as csapatot Carlos Vallejo, az U18-as együttest Pethő Ákos vezeti a jövőben is. Az U16-os korosztálynál kényszerű váltás történt, mivel az eddigi vezetőedző, Faragó Péter a román első osztályban kapott vezetőedzői megbízatást, így ezzel párhuzamosan nem tudta vállalni a további munkát a válogatott élén.

A helyét Ferenczi Tamás veszi át, aki a 2009-es korosztályt nagyon jól ismeri, mivel a központi képző-kiválasztó programban az elmúlt években éppen ő foglalkozott ezzel az évjárattal. Emiatt úgy döntöttünk, hogy nála lesz a legjobb helyen ez a feladat.

Összességében a mögöttünk hagyott nyár hozott előrelépést a fiú szakág számára, de talán nem annyit, mint reméltük. Félig tele, de félig üres is az a bizonyos pohár. Láttunk pozitív jeleket, amit az is alátámaszt, hogy a játékosok közül egyre több játszanak külföldön. Nyilván, mi is azt szeretnénk, hogy gyorsabban haladjon ez a fejlődési folyamat, ugyanakkor türelmesen kell dolgoznunk, egy-két év alatt nemzetközi szinten nem lehet több lépcsőfokot átugrani.”

TOVÁBBI CIKKEK

Pályán a palánták

November 30-án Nyíregyházán, a Bem Iskola tornacsarnokában rendezték a kosárpalánta bajnokság 1. fordulóját, ahol a legkisebb kosarasok ügyességi és dobó versenyen vettek részt. A Nyíregyházi

Niki és Feri a válogatottban

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub két játékosa, Gyurkovics Nikoletta és Boda Ferenc is válogatott összetartáson illetve tornán vett részt november utolsó hetében. Gyurkovics Nikolettának és társainak

OSB Alsóház, Eger

Egri VSI KOK – NYKK EÖTVÖS: 30-88 (8-25; 4-29; 12-16; 6-18) Nykk: Kovács M. 7; Kerekes 18; Okeke 8; Pósz Z. 6; Papp 4; Csere: