Lezárult a felkészülési program a kerekesszékes kosárlabda válogatott számára, amely szeptember 17-24-e között Szarajevóban a C-csoportos Európa-bajnokságon szerepel. A gárda három kecskeméti hét végi edzőtábor után szeptember 9-10-én Nagyváradon négy csoportos nemzetközi tornán vett részt, ahol két meccset játszott. A kerekesszékes válogatottban Boda Ferenc, a Nyíregyházi KK játékosa ezúttal is mindkét meccsen a kezdő gárdában kapott helyet, míg Máthé Csaba, az NYKK edzője a szakmai stábot segítette válogatott edzőként. A csapat előbb a helyi ASP Oredea csapatától 45-29-re, majd a horvát KK Varazdin együttesétől szoros csatában 46-44-re kapott ki. Mindkét mérkőzés nagyszerűen szolgálta a közvetlen felkészülést az EB-re, értékelte a két találkozót Mogyorósi András szövetségi kapitány. A gárda szeptember 17-én utazik Szarajevóba, ahol a klasszifikáció után három csoport meccset játszik, előbb Csehországgal, majd az újonc Dániával, végül Bulgáriával, ezt követi a keresztjáték. A szövetségi kapitány szerint a mieinknek elsősorban az EB újoncok, a dánok, finnek, örmények ellen van esélyük a győzelemre. A tervezet alapján a Szarajevóba utazó gárdával utazik Boda Ferenc és Máthé Csaba is.
Kenguru Kupa 8. forduló C csoport, Derecske, 2024. 05. 04.
NYKK Eötvös U 11-Cívis KK Kistigrisek 30-39 (9-12, 5-5, 9-12, 7-10). NYKK Eötvös U11: Kurucz Áron Dávid 13, Kovács Dániel 5, Hadar Tibor 4, Hitter