NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Ötödik lett az NYKK

A Kosárlabda Napja 2024 rendezvényét a kerekesszékes kosárlabdázók szeptember 14-én a rossz idő miatt Budapesten, a Törekvés Kocsis Sándor Sportközpontjában tartották. Speciális nap volt ez számukra, hiszen ekkor rendezték a Kerekesszékes Bajnokság első 3X3 fordulóját, amelyre mind az öt, a magyar bajnokságban szereplő csapat benevezett. A Nyíregyházi Kosárlabda Klub négy játékossal érkezett a rendezvényre: Szabó Katalin Éva, Tompa Mihály, Göttlinger Dániel, Boda Ferenc, edző: Máthé Csaba. A szabályok hasonlóak voltak a streetballéhoz, 3 játékos lehetett a pályán, cserélni folyamatosan lehetett, a játékidő ezúttal 10 perc, a támadóidő pedig 12 másodperc volt. A magyar bajnoki aranyérmes Soproni Tigrisek a 3X3-ban is nagyszerűen szerepeltek, hiszen valamennyi ellenfelüket legyőzték, a legnagyobb csatát a második helyezett pécsiekkel, a PEAC PTE Rolling Basket gárdája ellen vívták. A harmadik helyen a DVTK, a negyediken a Törekvés, míg az ötödik helyen a Nyíregyházi Kosárlabda Klub végzett. Az NYKK szoros csatákat vívott a többi csapattal, az utolsó mérkőzésen a Törekvés ellen 10-9-re veszített, úgy, hogy Boda Ferenc az utolsó három percben három triplát dobott, de végül nem sikerült az egyenlítés.

Képünkön a résztevők csapatok az edzőkkel.

TOVÁBBI CIKKEK

Maradnak a harmadik divízióban

A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel közösen elindította a 2024/25-ös egyesített kézilabda bajnokságot, amelynek úgynevezett divízionáló fordulóját október 4-én a Győr melletti

Negyedik lett a válogatott

Negyedik helyen végzett a magyar kerekesszékes kosárlabda válogatott a 2024. szeptember 6-8-án a romániai Nagyváradon megrendezett nemzetközi tornán. Ezúttal is a magyar válogatott tagja volt

A Vasas nyerte a Sallai József Emléktornát

Nagy csatában a Vasas Kosárlabda Akadémia nyerte a 2024. augusztus 27-29-e megrendezett Sallai József Emléktornát, a Nemzetközi Fiú Utánpótlás Kosárlabda Tornát, amelyet Nyíregyházán a Zrínyi