NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

Sitku: nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg!

A Marso Nyíregyházi KK csapata csütörtökön újabb hazai mérkőzésen lépett pályára, amelyen sikerült revansot venni a MAFC ellen, az idegenbeli vereségért.

A nyírségiek, bár többször is vezettek tíz pont, vagy afelett, a végéig nem tudta megtartani előnyét, a MAFC fiataljai fokozatosan csökkentették hátrányukat, 73-73-nál utol is érték a nyíregyházi csapatot, ám a jobb koncentráció, és a nagyobb rutin végül meghozta a 98-92-es győzelmet Sitku Ernő csapatának, aki szerint nagyon nehéz mérkőzést vívtak a fővárosiakkal.

„Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg – kezdte Sitku Ernő az értékelést. Mindenki azt hiszi, hogy eljön hozzánk egy csapat, akik tele vannak sérültettek, olyan játékosokkal, akik keveset edzettek a héten, és mindenki azt hiszi, hogy könnyű megverni egy ilyen csapatot, és sima hazai győzelem születik majd. Aki valaha volt kosárlabda pályán, és egy kicsit is foglalkozott a kosárlabdával, tudja, hogy nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen játszani. Jönnek azok a játékosok, akik megszeretnék mutatni, hogy ők jó játékosok, annak ellenére, hogy általában kevesebb lehetőséget kapnak. A MAFC úgy gondolom, hogy nagyon jól játszott. A saját játékát, ami ellen nagyon nehéz védekezni, szépen megoldotta, és mi nagyon nehezen találtuk az ellenszerét. Viszont nagyon örülök annak, hogy a téthelyzetekben is mindig visszatudtuk venni a kezdeményezést, és mindig megtaláltuk azt az utat, amivel áttudtuk venni a vezetést. És úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy nem született nagyobb különbség a két csapat között, végig uraltuk a mérkőzést, és hogy megérdemelten nyertünk.”

Az NYKK vezetőedzője kitért Nikola Vasojevicre is, aki remek játékkal, és kulcsfontosságú kosarakkal jutott el 10 pontig 3 szerzett labdáig, és 2 gólpasszig.

NYKK - MAFC
Nikola Vasojevic hasznos kosarakkal vétette észre magát! Fotó: szon.hu

„Úgy gondolom, hogy Nikola sokkal jobb teljesítményre is képes lesz, mint amit a mai mérkőzésen mutatott, szerintem hasznos tagja lesz a csapatunknak.”

Kedves szurkolóink, csapatunk legközelebb február 4.-én, szerdán fog pályára lépni, akkor viszont már idegenben, a Szeged csapatánál, este 18.00-kor. Míg legközelebbi hazai mérkőzését, február 8.-án, vasárnap játssza 16.30-as kezdéssel, akkor a Paks csapata látogat majd a Bujtosi Szabadidő Csarnokba.

Jöjjön el aki tud, és biztassuk a csapatot! HAJRÁ NYKK!


Lengyel Bence
nykk.hu

TOVÁBBI CIKKEK

U12, Alsóház, 2. forduló

Nyíkse Tűzokádók – NYKK Eötvös 67 -38 (16-6,25-14,8-16,18-2).NYKK: Molnár Ábel 14, Gyurcsán Levente 9, Budai-Nagy Hunor 7, Makai Milán 4, Német Vince 1, Kazup Benett

Egy győzelem, egy vereség

Szombaton Budapesten egy győzelem és egy vereség volt a mérleg a Nyíregyházi Kosárlabda Klub csapatának az MSOSZ-MKOSZ által kiírt kosárlabda bajnokság II. divíziójában. Az NYKK