NYKK.HU

A Nyíregyházi Kosárlabda Klub hivatalos honlapja

A szezonbeli utolsó hazai bajnoki következik!

Szezonbeli utolsó hazai bajnokiját játssza a Marso NYKK csapata!

A Magyar Bajnokság alsóházi középszakaszának utolsó hazai mérkőzéséhez érkezett a Marso Nyíregyházi KK csapata, ahol az ellenfél a FAIRIUM Jászberényi KSE csapata lesz.

Az NYKK munkáját a Szerencsejáték Zrt támogatta

Szezonbeli utolsó hazai mérkőzését játssza a Marso Nyíregyházi KK csapata szerdán, este 18.00 órakor a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, az ellenfél pedig a FAIRIUM Jászberényi KSE csapata lesz. E két csapat eddig háromszor találkozott egymással, ha az alapszakasz és a középszakasz küzdelmeit vesszük figyelembe, ám sajnos eddig mindhárom mérkőzésen a Jászberény örülhetett. Legutóbbi találkozása a két csapatnak szoros mérkőzést hozott Jászberényben, akkor öt ponttal, 85-80 arányban volt jobb a jászberényi csapat. Míg legutóbbi mérkőzésén a MAFC vendégeként lépett pályára Sitku Ernő csapata, ahol sikerült visszavágni a budapesti csapatnak az előző hét szerdán, Nyíregyházán elszenvedett vereségért, amely mérkőzésen eldőlt, hogy a következő szezonban is az NB I. A. csoportjában szerepelhet majd a Marso Nyíregyházi KK csapata. Április 8.-án, szerdán 18.00 órakor pedig szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén lép pályára a Szavics Brane vezette csapat, és ahogy azt Sitku Ernő kérdésünkre kifejtette, szeretnék önmaguknak is bebizonyítani, hogy nem verhetetlen csapat a Jászberény.

“Mindenképpen szeretnénk hazai közönség előtt úgy pályára lépni, hogy méltóképp, győzelemmel búcsúzzunk, és azt szórakoztató, jó játékkal tegyük meg – kezdte Sitku Ernő, a Marso NYKK vezetőedzője -. Szeretnénk önmagunknak is bebizonyítani, hogy nem verhetetlen csapat a Jászberény. Sérültjeink vannak, de úgy gondolom, hogy mindenki hadra fogható lesz, és szeretnénk megnyerni ezt a találkozót”

NYKK - MAFC
Győzelemmel búcsúzna a csapat közönségétől! – Fotó: Saliga Péter

A mérkőzésre tehát április 8.-án, 18.00 órakor kerül sor a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, amelyre egy jótékony felhívásra is szeretnénk megszólítani kedves szurkolóinkat. A Krúdy Gyula Gimnázium férfi középiskolás kosárlabda csapata eddigi jó szereplése, bajnoki címei, dobogós helyezései okán kvalifikálta magát a 2015. áprilisában Franciaországban, Limoges-ban megrendezésre kerülő fiú Középiskolás Kosárlabda Világbajnokságra, amely nagyszerű hír a nyíregyházi kosárlabda számára. Az utazás, és a vele járó költségek azonban nagyban megnehezíti ennek a fiatal és tehetséges csapat álmának megvalósulását.

Ezért a Marso NYKK tisztelettel kéri támogatóit, és szurkolóit, hogy a Jászberény ellen játszandó bajnoki mérkőzésen való részvételkor most kivételesen hagyják otthon bérleteiket, és a belépőjegy megvásárlásával támogassák a Krúdy Sport Alapítványt, és a Krúdy Gyula Gimnázium  fiú középiskolás kosárlabdacsapatát, hogy eljuthassanak Franciaországba, Limoges-ba és öregbítsék Nyíregyháza város méltán elismert kosárlabda hírnevét, és tradícióit. Illetve aki nem rendelkezik bérlettel, egy plusz belépő jegy megvásárlásával támogassa az Alapítványt, és a Krúdy Gimnázium Férfi Középiskolás csapatát.

A Marso Nyíregyházi Kosárlabda Klub a Jászberény elleni bajnoki mérkőzés teljes jegy bevételét a Krúdy Sportalapítvány támogatására ajánlja fel!

HAJRÁ NYKK! Hajrá Krúdy!


 

Lengyel Bence
nykk.hu

A Nyíregyházi Kosárlabda Klubbot a Szerencsejáték Zrt támogatta

Megosztás