A Nyíregyházi Kosárlabda Klub búcsúzik Sitku Ernőtől, legeredményesebb kosárlabdázójától!

Hazatért a zsákolóbajnok (Sportévkönyv 2006)
Tizenegy évnyi távollét után 2005-ben tért haza Sitku Ernô – elmondása szerint végleg. A Marso-Carmo Suzuki NYKK 135-szörös válogatott erőcsatára második élvonalbeli esztendejét teljesíti a nyíregyházi csapatban, amelyhez a 2007/2008-as bajnokság végéig köti szerződés. De, hogy miként is kezdődött a momentán 35 esztendős kosaras eseménydús pályafutása?

– Mostanában jubiláltam, hiszen szeptemberben volt húsz esztendeje, hogy kosárlabdázásra adtam a fejem – indította a történetet Sitku Ernő.
– Ekkor kerültem a nagykállói Korányi-gimnáziumba, ahol a testnevelőtanárom, Papp László toborzójára magam is jelentkeztem. Ekkor még nem magasodtam ki nagyon a társaim közül, de villámgyorsan nőttem húsz centit, így 1988-ra elértem a 202 centis magasságot. A tanár úr ekkor gondolta úgy, hogy beajánl Máté Jánosnak, aki akkoriban a Nyíregyházi Tanárképző edzéseit irányította. Be is kerültem az NB II-es csapatba, de egy térdsérülés miatt majdnem egy teljes esztendőt ki kellett hagynom, majd az 1990/91-es sorozatban már az NB II-ben bajnokságot nyert gárdának lehettem a tagja. Következett az NB I. B csoportos sorozat, ahol egyre több lehetőséget kaptam, 1992-ben bekerültem a juniorválogatottba, melynek tagjaként 1993-ban a nyíregyházi Eb-selejtezőn is megmutattam magam. 1994-ban váltottam, a Honvéd játékosa lettem, amelynek sorait 2000-ig erősítettem. Következett egy szolnoki esztendő, majd 2001-től két éven át a Paks játékosa voltam. Debrecenbe igazolásommal, 2003–04-ben már közelítettem szűkebb hazámhoz, de újra beadtam a derekam, és még egy esztendőt lehúztam az atomvárosban. Miután 2005-ben bajnoki címmel és kupagyőzelemmel gazdagodott a csapat, tiszta lelkiismerettel döntöttem a végleges hazatérés mellett.
Ernő teljes nacionáléjához a következő adatok is hozzátartoznak: 135-szörös válogatott, négyszeres bajnok (két-két cím a Honvéddal és a Pakssal is), kétszeres kupagyőztes az Atomerőmű csapatával, az év játékosa 1997-ben, Európa-bajnoki résztvevő 1999-ben. A mostanival együtt tízszer lépett fel a Kelet–Nyugat gálán, amelyen belül 1996-ban és rá egy évre is megszerezte a zsákolóbajnoki címet. Ezek mellett boldog családapa, Ágnes felesége és két gyermeke (Marci és Zsuzsi) jelenléte jelenti számára az otthon melegét.
– Hogy mi a különbség a mostani évzárás és a tavalyi között? – kérdezett vissza a nyíregyházi csapatkapitány. – Az, hogy esztendeje két győzelmet tudott a csapat a karácsonyfa alá tenni, most pedig minimum ötöt (beszélgetésünk pillanatában még hátravolt a Falco elleni évzáró, a szerzők). A legutóbbi sorozatban elért tizedik helyezésünkkel annak tükrében elégedettek lehetünk, ahogy kezdtük a bajnokságot, a nagy tavaszi menetelésünk alapján viszont lehetett volna jobb is a vége. Emlékezetes sorozatot produkáltunk, amikor nyolc meccsből hetet megnyertünk, ilyen szériával akkoriban egyik gárda sem jelentkezett a bajnokságban. A javulásunk annak is volt köszönhető, hogy menet közben erősödött a játékosállományunk Seth Scott visszatérésével, valamint Jugoszlav Dasics érkezésével.
A játékos számára bizonyára furcsa lehetett egy olyan csapatban szerepelni, amely alsóházi tagságra volt kárhoztatva. Egy-két gyengébben sikerült honvédos évet leszámítva ugyanis Sitku Ernő rendre olyan csapatokban pattogtatott, amelyek bajnoki reményeket szövögettek.
– Szó se róla, furcsa volt, hogy csapatom nem került annyira fókuszba, mint a korábbiak – beszélt a témáról a kosaras. – Különösen az alsóházi rájátszás légköre érintett nagyon rosszul, ilyen érdektelen, rossz hangulatú meccseket már régen vívtam. Persze, ebben a közegben is lehet értelmes célokat, előrelépési lehetőséget találni, az új bajnokságot ennek szellemében kezdtük.

Jól rajtoltunk, és lám, a figyelem is jobban ránk irányult, hiszen az Albacomp elleni meccsünkkel már a Nemzeti Sport is kiemelten foglalkozott. Megérte, hiszen a csapat, története során először verte meg a fehérváriakat. Az eddigi idei szereplésünkből azt tartom a legfontosabbnak, hogy hazai pályán immáron bárki ellen mi vagyunk az esélyesek, és eddig szerencsére valamennyi itthoni meccsünket meg tudtuk nyerni.
Amin javítanunk kellene, az az idegenbeli eredményesség, hiszen otthonunktól távol egyelőre nem tudunk olyan jól játszani, mint a megszokott környezetben. Persze, a csapatépítés valamennyi nehézségével szembe kell néznünk, így nem várható el, hogy egyszerre több lépcsőfokot is átugorjunk, de mondjuk a dombóvári mérkőzést azért jó lett volna megnyerni. A bevezetőben már utaltunk rá, hogy Sitku Ernő 2005-ben hároméves szerződést írt alá az NYKK-hoz. Ezek szerint a mostani pályafutása utolsó elôtti bajnoki idénye?
– Egyelőre úgy gondolom, hogy igen – válaszolt az érintett. – A hazatérést követően még háromévnyi játékospályafutásban gondolkodtam, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a hátralévő másfél esztendőben is jól érezzem magam a pályán.

Búcsú után visszatérés  (Sportévkönyv 2008)
2007. augusztus 15-én azt hittük, hogy vége. Mármint Sitku Ernő válogatottbeli pályafutásának. A nyíregyháziak sokat tettek azért: a magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik Európa-bajnoki selejtezőjének a bujtosi csarnok adhasson otthont, hogy így a Marso-Vagép NYKK akkor 35 esztendős csapatkapitányát 135 fellépéssel a háta mögött méltó módon elbúcsúztathassák a címeres meztől. Kapott ajándékot a szövetség képviselőitől, a klubvezetőktől, a barátoktól pedig egy fotóval ellátott, „Sitku 135” feliratú pólót.
Aztán 2008 nyara újra a válogatott edzőtáborában találta Sitku Ernőt, akit az új stáb, a korábbi kapitány, Mészáros Lajos szakmai igazgató és egykori nyíregyházi trénere, Horváth Imre szövetségi edző hívott meg a válogatottba. Újabb 14 fellépés következett, hogy lesz-e jubileum, az a következő beszélgetésből is kiderül. Figyelem, kizárólag a válogatott került most szóba Sitku Ernő kapcsán.
Az elsőre mindig emlékszik az ember. Milyen volt a bemutatkozása a nemzeti csapatban?
– Az első nem hivatalos válogatottságom Zalaegerszegen történt még 1993 őszén, ahová a nyíregyházi B csoportos csapatból kaptam meghívást.
Egy amerikai egyetemi csapat látogatott Magyarországra, amely az egyetemi válogatott nevet viselte, de azért tudtuk nagyon jól, hogy az ilyen gárdák miként álltak össze… A franciák elleni Európa-bajnoki selejtezőre készültünk, ez a találkozó a ráhangolódásunkat szolgálta arra az összecsapásra. Az amerikaiak ellen lehetőséghez jutottam, a franciák ellen még nem.
Mindenesetre nem sok játékos mondhatja el magáról, hogy a B csoportból meghívást kapott volna a válogatottba.
– Megkockáztatom, azóta talán senki. Úgy kerülhettem képbe, hogy azon a nyáron Nyíregyházán rendezték a juniorok Európa-bajnoki selejtezőjét, ahol nem ment rosszul a játék. A juniorok és a felnőttek szövetségi kapitánya is Patonay Imre volt, tőle kaptam meghívást a „nagyok” közé is.
Ami pedig a hivatalos premiert illeti, arra 1994-ben került sor Egyiptomban, ahol egy nemzetközi tornán vettünk részt. Ezen a nyáron igazoltam el a Honvédhoz, de igazából még ide is a B csoportból kaptam a meghívót.
Cirka 148 meccsel később a finnek ellen játszotta eddigi utolsó meccsét a válogatottban. Valóban ez volt az utolsó?
– Most már ezt nem merem kijelenteni, de úgy gondolom, hogy esetleg egy gálameccsen léphetek még fel a nemzeti csapatban, hivatalos találkozón már nem. Így aztán meglehet, nem érem el a 150. válogatottságot, mint a német labdarúgó Lothar Matthäus.
Gyanítható, a legnagyobb sikere az 1999-es Európa-bajnoki részvétel volt a válogatottban.
– Ez így van. Nemcsak az Eb-részvétel, az oda vezető út, a selejtezősorozat is fantasztikus volt, remek mérkőzéseket játszottunk. Rögtön az elsô találkozót Lengyelországban vívtuk egy olyan csapat ellen, amely nagyszerűen szerepelt az 1997-es kontinensbajnokságon, ennek ellenére mi idegenben tudtunk nyerni. A sorozat csúcsa pedig az volt, hogy az orosz válogatottat legyőztük Salgótarjánban.
A franciaországi Eb csoportköréből végül győzelem nélkül búcsúztak, pedig kétszer is közel jártak a bravúrhoz.
– Az első fellépésen a spanyoloktól kaptunk ki kilenc ponttal, a második találkozón pedig ismét összeakadtunk az oroszokkal. Negyvenöt másodperccel a vége előtt még mi vezettünk öt ponttal, mégis az ellenfél nyert egyetlen pontocskával, úgy, hogy a végjátékban öt büntetőt hagytunk ki és még elkövettünk egy hatalmas hibát. Szlovénia volt a harmadik ellenfél igazi ki-ki meccsen, hiszen a győztes továbbjutott. Pontosan nem emlékszem a végeredményre, de néhány ponttal, talán öttel ekkor is kikaptunk.
Legtöbb pontja egy válogatott mérkőzésen?
– Nem tartom számon. Biztos volt olyan meccs, hogy huszonötöt szereztem, ezen a nyáron is sikerült egy meccsen húszig jutnom. De nem ez a lényeg.

Öreg motorosként búcsúzott a példakép  (Sportévkönyv 2013)
Mint 1999-ben a franciaországi Európa-bajnokságon, Sitku Ernő újra egy csapatban szerepelt Boros Zoltánnal és Gulyás Róberttel. No, meg Ádám Bélával, Mihály Gyulával és Gergely Tamással – ők jöttek ugyanis el a 149-szeres válogatott korábbi klasszis búcsúmérkőzésére, amely február 2-án, az NYKK Paks elleni bajnokija előtt volt esedékes. A másik oldal, vagyis a korábbi nyíregyházi csapattársak sora jóval népesebb volt, képviseltette magát a fiatalabb (Hutás László, Boczkó Ádám, Lakatos István, Zácói Péter) és a tapasztaltabb (Verebélyi János, Fejes János, Máthé Csaba, Páll István) korosztály is. A „hazaiakat” Máté János, a Sitku Ernő által végig erősített látogatókat Zsoldos András irányította.
Nem állítanánk, hogy a csapattársak nem játszottak volna a búcsúzó legenda keze alá: Gulyás „Maci” egész pályás indításokkal, a többiek látványos passzokkal asszisztáltak az ünnepelt zsákolóshow-jához, és közben pályafutása utolsó lépéshibáját is megítélték az örökös 15-ös ellen, aki ezt ezúttal mosolyogva vette tudomásul.
A mutatott teljesítménye alapján még most is kiderült, hogy nem tévesztett lépést, amikor Sitku Ernő a kosárlabdát választotta: a vendég All Starcsapat nem éppen izzadtságszagú, 81–56-os győzelméből 48 ponttal vette ki a részét. És ahogy lelépett a színről, az is jelképes volt: néhány másodperc volt hátra, amikor az ellenfél soraiból az összes kispadon helyet foglaló játékos megrohamozta a hárompontos kísérletbe beleálló erőcsatárt. Hiába, mert a tripla dudára beesett. No igen, fénykorában így nem lehetett Sitku Ernőt megállítani!
Következett az ajándékozás, a lelátón pedig élőképet formáltak a kosárakadémiás tanítványok: a nyolc fiatalember pólóján virító betűk a „PÉLDAKÉP” szót alkották.
Sitku Ernő visszavonulásával eggyel valóban kevesebb van az ilyenekből a magyar pályákon. Ernőt megajándékozta dr. Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a hivatásos férfiliga, egykori csapata, a szombati vendég Atomerőmű SE vezetősége és persze az NYKK tulajdonosai. Utóbbiaktól az ilyenkor elmaradhatatlan hintaszék mellett egy, a pályára robogó ETZ-t kapott, emlékezve a kezdetekre, amikor lakhelye, Kállósemjén és a főiskola kosárcsarnoka között egy kismotorral közlekedett.
A bujtosi csarnokot egy öreg motoros hagyta el – a sikeres pályafutás azok után ért véget, hogy a Paks elleni bajnoki nem hivatalos kezdéseként a feldobásnál elütötte a labdát. És ezzel még nem volt vége: a nagyszünetben a leengedett ringvilágításra akasztotta a 15-ös mezét a legenda, amelyet ezzel visszavonultattak Nyíregyházán. Miközben a dressz a magasba emelkedett felállva tapsolt a szépszámú publikum, a hangszórókból pedig Deák Bill Gyula (aki Sitku Ernőhöz szóló személyes hangüzenetét így zárta: „Mindhalálig blues, mindhalálig kosárlabda”) szólt, hogy „csillagok hullnak, születnek újak”.
És közben a nyíregyházi és a magyar kosárlabdázás állócsillagának meze már messze járt.

Köszönjük a képet és az írásokat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Nyíregyháza Sportévkönyve szerzőinek, Bodnár Tibornak és Hájer Zsigmondnak.